2009. május 23., szombat

2009.05.24

Hideg lett ma reggelre, nem bír eső esni, pedig nagyon hiányzik már.

A magyarországi nyugdíjrendszer változtatáshoz néhány megjegyzés.

- várható életkor 5-10 évvel alacsonyabb mint Nyugat-Európába de az új 65 évre emelt nyugdíjjogosultság kezdete ugyanaz.
Hová teszik a különbözet időre ki nem fizetett pénzt?
Még kevesebben fogják bejelentetni magukat, mert azt mondják,-mint már most is sokan- úgysem érik meg a jogosultsági korhatárt.
- furcsa egy reform az amikor a magánszemélynél emelik a nyugdíjkorhatárt, a vállalkozónál meg csökkentik a fizetendő járulékokat. Úgy lenne korrekt ha a járulékcsökkentés is a magánszemélynél lenne.

Miért célszerű hazai gyártású terméket vásárolni?

Egy tévhitet szeretnék eloszlatni, mert gyakran mondják egyes politikai körök hogy hazai terméket azért nem érdemes vásárolni mert drágább.

- a fogyasztónak úgy tűnik tényleg nem éri meg vásárolni, mert többet kell pillanatnyilag kifizetni a termékért, de annak a terméknek a hazai előállítása során minden adót és járulékot a saját államuknak fizetnek be, nem pedig egy idegen államnak vagy az Európai Uniónak.

Ez a 40 %-ot meghaladó adóterhelés mellett nem elhanyagolható ártöbbletet kompenzál.

De ha fogyasztó ennek ellenére a külföldi terméket preferálja, akkor vásárlásával az adott gyártó ország adóbevételeit növeli, a saját országáét csökkenti.

Az ilyen fogyasztó a később fizetett magasabb adókkal és leértékelt saját devizával fizeti meg a korábbi, - akkor rövidtávon helyesnek tűnő - döntésének következményét.

Ezért nagyobb áreltérés mellett is célszerűbb a hazait vásárolni, annak aki ebben az országban akar boldogulni.

Nem hiszem el, hogy nem lehet a hazai árutermelést preferálni valahogyan jobban- kedvezményes adó és járulék, le nem vonható import áfa kulcsokkal, minőségbiztosítással, stb-, hogy a hazai termelés bizonyos védelembe részesülne és ezáltal megszűnne a fogyasztó dilemmája az árkülönbözetről.

Közbeszerzésnél pedig versenyeztetni, a hazait kell a hazaival, vagy jöhet a külföldi is, de csak akkor ha az ö ajánlata magasabb arányban tartalmaz hazai hozzáadott értéket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése